MI VAGYUNK AZ A GENERÁCIÓ
Egy generáció vagyunk. Mi vagyunk, akik mindent szeretnénk. Most szeretnénk. Többnyire nem kapjuk meg. Mert valójában nincs bennünk kitartás. Nincs bennünk helyes célkijelölés sem. Nem tudjuk, hogy reggel miért kelünk. És hazudunk. Az éjszakáink jobbak, mint a ti nappalaitok. Sietünk, rohanunk, fejünket nem a földre szegezzük. Hanem a kezünkre. Benne telefon, okosabb, mint mi. Keressük az igazit. Nagy I-vel. Nagy I-ből nagy Ő lesz. Vagy sok Ó. De ha jobbra húz, match lesz. Ha közel jár, akkor Happn. Néhány kérdés alapján a Jingle megmondja. Hogy hét fényképpel mennyire passzol hozzánk. Passz, ki tudja.
Ti lájkoltok, mi lájkolunk. Talizunk, szemezünk. Két koktél negyvenhétezer. Idézőjel nélkül idézettel hódítunk. Hozzátok vagy hozzánk. A taxi mindkét irányba drága. Az Ubert sem dobjuk össze. Gyűrött ágy, nem tudjuk a másik nevét, gyűrött szív, hogy menjünk dolgozni így. Lapátoljuk a GDP-t, kezünk mégsem kérges. Ti festitek, a miénket nézitek. Állítólag ez a fontos, állítólag nekünk nem a külső. Mi mindannyian a ruhát nézzük. Az Insta-szűrőn nem látunk át. Szemünk vetkőztet, kezünk cigiszagú, megremeg.
Én többet akarok, te elfelejtesz. Mint kéz az ujjak nélkül. Ők többet akarnak, én nem tudok felejteni. Mint a test a lábak nélkül.
Apánkat nem ismerjük. Anyánk könnye frusztrál. Testvérünk hetedhét országon túl. Kopik a cipőtalp, évente húszezer. Farmerünket ritkán mossuk, ingünket nem tanultuk meg vasalni. A nyakkendőnket kössétek meg légyszi. Ha már összerúzsoztátok. Látjátok, hasban hízunk.
De van másik fele is. Másik oldal. Borda, azt mondják.
Mi csak jó beállítással tetszünk. Ti lájkoltok, és mizu, írjátok. Mi nevetünk, majd sírós filmen sírunk. Tényleg a körmünket festjük, tényleg nézzük a tiéteket. Tipegnénk is, de nem kényelmes. Ha tetszünk, anélkül is kéne. Nem a szívünk, az bezárva. A dekoltázs alatt. Nem kulcsos, számkódos. Mutassátok a kódot. Nem a bankszámlára gondoltunk. Csak néha. A kód a szép szavak, amik reményt adnak.
Reményre vágyunk, és hiszünk nektek. Hogy csak mi és nem más. Hogy mindig felhők felett. Hogy tudjuk überelni az anyátokat. Igen, akkor a kádat sem kell mosnod. Kezdjünk el élni, legyen mit posztolni. Ha nem tesszük fel, nem történt meg. Hazudjunk a világnak, hazudik az is. Mindegyik egy bunkó.
A múltunk csak törióra. Az mindig uncsi volt. A matek meg mire jó. Egy kólát se adnak az integrálért. Az irodalom az valami. Valami elavult. Mozizni kéne. Lehetne a tanár úr modernebb. Lehetne, hogy nem járunk be. Lehetne, hogy a vizsgát zárt ajtók mögött. Láttunk már ilyet, bezárta a vizsgázólány után. Tényleg. Ha lehet így, mi kimegyünk.
Ti Londonba mosogatni, mi Dubajba. Jóléreznimagunkat. Dehogy vagyunk. Az vesse ránk az elsőt. Addig járunk a kútra. Ja nem, ez egy másik. Ne zavarjatok össze. Fáradtak vagyunk.
Két fél egy egész. Mondják. Két teljesen egész egy még kerekebb egész. 100% férfi és 100% nő tesz ki egy egészet. Mi csak a fele-felét értjük. Vagy legyen 60-40. 65 lett, maradhat. Tartsd meg az aprót, te. Az állatokat legalább szeretjük. Őszinték.
Mert mi vagyunk a generáció, amely elveszett, amely nem is volt. Talán az eszünk is elveszett velünk. Talán nagy munka volt benne.
Szeretnénk egymás kezét fogni. Meg a szexben az ölelés a legjobb. Ezt énekeljük is, tízezren. A fele mondjuk veszi, videóra. Emlékek, megabyte-ok. Ok. Ez nem ok, csak okozat.
Imádkozni kellene. Szólni, kérni. Teszünk is talán. Hiszünk, az is valami. Ma már az is elég tett. Hisszük, hogy szakállas. Nem az eurovíziós, a másik. Felhőn ül. Dehogyis, bennünk van. Meg a fákban és bogarakban. Bosszúálló. Nem értjük, ezt hogy engedhette. Meg ezt. Meg most nekik miért jobb. Nincs értelme. Nem hiszünk. Nem tesszük meg. Hallgatunk, követelünk. Imádkozzatok értünk.
Addig iszunk. Mert hiányzik. Fáj. Mert nem jönnek. Amiknek kellene, tudjátok. Ne bosszantsatok, tudjátok, hogy értjük. Jönnek majd. Különben semmi értelme. Akkor csak iszunk. Meg posztolunk. Együtt a legjobb. Szívre a szív. Borra a sör. Ez utóbbi mondjuk gusztustalan.
Ez az írás nem rólam szól, nem is rólad.
Jó lenne valami cél. Isten, haza, család. A család volt a harmadik. Ugye. Hát jó. Megpróbáljuk, megint. Hány évtizede, Istenem. Most már nincs mit mondanunk. A többit priviben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése